Sütizsüdi

A SÜTIZSÜDI blog anno keserűségből született, két és fél évvel ezelőtt. Soha nem gondoltam volna, hogy 370 bejegyzést fog megérni! Útkeresés volt ez, gondolatok, érzések közzététele; már-már pusztába kiálltott szó.

Telt múlt az idő, és a blog olvasottá vált: észrevétlenül tíz ember letette mellettem a voksát, és én ezért nem lehetek elég hálás! Hihetetlen érzés, hogy emberek igenis olvassák, kommentelnek, lájkolnak, van véleményük. Hogy nemcsak magamnak írok, van visszajelzés!

Sűrű két és fél év volt, ha valaki veszi a fáradtságot és beleolvas az első bejegyzésekbe, láthatja, honnan indultam és hová jutottam. Mind stílusban, mind világszemléletben, mind magánéletben...Kaphattatok egy szeletet Sütiből.

Minden és mindenki változik, én is. Most úgy érzem, el kell engednem a blogot, és valami komolyabba fogni. Nem mondom, hogy soha többé nem fogok írni, de életem ezen része lezárult.
Köszönöm azoknak, akik bátorítottak, erőt adtak hozzá és akik miatt meg mertem mutatni magamat.

Kedves párbeszéd; megtörtént eset:

"-Az evős fázisban vagy, vagy az edzősben?
- Hmm, egyikben sem.
- Akkor nincsen semmi bajod."

És valóban, egész jól vagyok. Már csak az Én kicsi pónim idegesít, de az nagyon. Kezdem újra bírni a pirosat és a rózsaszínt, persze ha szív, vagy netán szívecske, az egészen más.
Amitől még kivagyok: a horoszkópok. Soha ne olvassatok el egynél többet per nap.(és ne egyetek muffinra hagymás chips-et) Az egyik úgyis beházasít, a másik a felmondásodat szorgalmazza, a harmadik szerint ki fognak rabolni, és semmiképp se utazz külföldre a közeljövőben.

Na szóval egyszerűbb kiolvasni a jövődet egy makréla beléből, mint ezekből az okoskodásokból.A lényeget úgyis tudod: lépj tovább, engedd el a múltat, ne nézz hátra, csak a jövőbe tekints, és légy befogadó.

Eltelt egy hónap. Egy nagyon-nagyon hosszú hónap. Rég sajnáltam magam ilyen sokáig és ilyen kitartóan.
Ezt dobta a gép, meg kell vele barátkozni. Nem lesz jobb.
Nem mondom, hogy nem tekerném ki szívesen a kis daloló madár nyakát, mikor olyan optimistán énekelget valahol, miközben én egy arcot próbálok rajzolni magamnak reggelente...(mint Chandler a kacsáét: "Hápháp, kiskacsa vagyok, mindig boldog vagyok...") Szóval vannak rosszabb napok, sőt igazából a rosszak még túlsúlyban vannak.
Utálom a párokat, a rózsaszín szíveket, a szivárványt, a páros belépőt, azt, hogy Katherine Heigl még ennyi bénázás utána is megkapja Gerard Butlert...nincs igazság.

Mégsem volt ez olyan rossz.Komolyan. Olyan romantikusan indult, olyan szép volt minden. Egyszeri és megismételhetetlen volt, és még sosem éreztem ilyesmit.
Volt, volt, volt. Lehetne ez másképp is?
Vagy ezerszer végiggondoltam, mit lehetne másképp, és vagy ezer olyan dolgot találtam, amit valóban máshogy kéne.
Persze ezeket nem 70-30 arányban kellene elosztani(elfelezni), mint a Joey-turmixot, hanem 50-50-ben.
De van egy nagyon fontos dolog, amin nem lehet változtatni, mert tény: nem szeretnek.

Eltelik két hét a pokol bugyrában. Két végtelenül hosszú hét, kábult 14 nap, 336 óra, de a hétvégék nem 24 órásak, az biztos. Legalább negyvennyolc.
Végtelenített Grace Klinika és egyéb sorozat-és muffin túladagolás, vagy az evés teljes hiánya vitte előrébb a perceket és órákat abban a világban, ahol nincs tér. Igen, a leghelyesebb kifejezés az állapotra: lebegés.
De történt valami: hazafelé a metrón hirtelen elöntött a méreg. És most nem a szomorúság miatt futott végig a könycsepp a szemüveg alól, hanem a harag miatt.
Hosszú idő óta először rohant meg az érzés: basszus, én ennél sokkal többet érdemlek! Sokkal több jár nekem, én ennél sokkal több vagyok.
Most nem azért lettem zabos, mert nem szeretnek. Az tragédia. Tragédia meg-és átélni. Ezúttal azért, mert egyszerre rohant meg az a sok bántás és sérelem, ami a múltban ért.
Ott zúgott a fejemben az összes kiabálás, az összes lélek-nyesegető, idegőrlő helyzet, és arra gondoltam: hogy jön valaki ahhoz, hogy ilyeneket mondjon nekem és így viselkedjen velem? (És én ezt miért hagytam, és hogyhogy ilyen sokáig?)
Meghallottam magamat is: "Én mikor beszélek veled így? Soha nem szólok hozzád így." Azt gondoltam, hogy a legrosszabb rész már lezajlott, de jött egy új, nem várt felvonás kezdődött: én szerettem jobban, vagy én szerettem...