Sütizsüdi

"Rugalmas munkaerőt keresünk" = Érj rá szombaton és vasárnap is dolgozni, szabi nincs, munkaidő 6-tól este 9-ig
"Mennyire fontos Önnek a bejelentettség?" = Eszünk ágában sincs bejelenteni, majd te fizeted magadnak a járulékaidat, ha annyira kell!
"Tervez családalapítást a jövőben?" = Ne merészeljen lebabázni a betanítási időszak után, hogy még gyest is kelljen fizetnünk!
"Mik a hosszútávú tervei, céljai?" = Reméljük nem a cégünkből akar meggazdagodni?!Itt minimálbér van, ecsém!
"Mellékállást keres, vagy teljes munkaidőset?" = Máshol is rontod a levegőt és ott is a főnök kávéját iszod? Elég egy helyen szétdolgoznod magad!
"Miért akar nálunk dolgozni?" = Öcsém valami nagyon jót kell kitalálnod!
"Honnan hallott rólunk?" = Maga annak a Kovácsnak a rokona? Vagy csak az a balek, aki újsághirdetés alapján keres?
"Mennyit szeretne keresni?" = 73.500 a minimálbér, kisköcsög!
"Ön csapatjátékos?" = Képesnek érzi magát arra, hogy 100 másik jelentéktelen figurával együtt gürcöljön egy kizsákmányoló, semmitmondó multicégnél?
"Mondjon magáról 5 jó tulajdonságot!" = Lássuk, mennyire vagy pofátlan!
"Mondjon magáról 5 rossz tulajdonságot"! = ...úgyis mindegyik kizáróok ennél a munkánál...
"Humora van?" = Máshogy meggebedsz itt, öreg!
"Majd értesítjük!" = Biztos lehet benne, hogy soha többet az életben nem hall rólunk!

A családon belüli erőszak lerágott csont. Tény. Megoldás mégsincs rá. Hogy történhet az, hogy egy gyereket a szék lábához kötözve nevelnek, állat módjára tartanak?Hogy történhet, hogy egy anya három gyermekével inkább a híd lábát választja lakhelyül, az otthon helyett? Úgy, hogy az emberek úgy nevelik leszármazottaikat, ahogyan kedvük tartja. A bántalmazáshoz bizonyíték kell, és a bántalmazott fél számára segítség.
Úgy történhet, hogy okosabbnak tartja alkoholista, erőszakos férjétől menekülni, mert ha a rendőrök és más hivatalos szervek eljárására bízná magát, már nem élne.
És ha még "csak" a testi bántalmazásról volna szó! A NANE előadása óta tudom, hogy a lelki terror is erőszaknak minősül. Következményei nem horzsolások, bordatörés, kékes foltok, véraláfutások, hanem súlyosan megnyomorított lélek, bizalmatlanság, szorongás, magány, depresszió, elszigetelődés. A fizikai bántalmazás sem múlik el nyom nélkül: szintén zárkózottsághoz, sőt szégyenérzethez vezethet. Mert ilyesmiről nem szokás beszélni. Sehol, senkinek.
Bizonyára meglepődnénk, hány diplomás, felsőfokú végzettséggel bíró, értelmes, munkájában megbecsült ember tölti ki mérgét a saját családján. Ügyvédek, jogászok ugyanúgy kezet emelnek, mint betanított fizikai munkások, tehát a jelenség általános, minden társadalmi réteget érintő. Sokszor külső szemlélő számára nyugodt családi életnek tűnik, ami családtagként maga a horror. Legtöbbször nem is feltételeznek a bántó félről semmi rosszat, hiszen barátai, távoli ismerősei, szomszédai, munkatársai számára kedvező képet mutat magáról, azonban az igazi énjét otthonra tartogatja.
Gyakoribb a nők bántalmazása és a gyermekeké, de egyre gyakrabban férfiak is népesítik a táborukat.
Csak olyan értheti meg ezeket az embereket, aki maga is hasonlókon ment keresztül. Aki nem tudja, milyen rettegve élni, nem tud semmit. Akinek nyomtak már kést a mellkasához, akit ütöttek már meg úgy, hogy elterült, akit aláztak már porig, akinek a gyermekei éjjelenként rendszeresen bepisilnek a lelki nyomástól, azok nem legyintenek. Ők minden napot harcként élnek meg, és tudják jól, hogy nem számíthatnak senkire, csak magukra. A családsegítő szolgálatok zsúfolásig teltek, a távoltartási törvény arra jó, hogy a dühöngőket még jobban felbőszítse, a rendőrség pedig vérfürdőbe torkolló mészárlásig semmit sem tesz.
A bántalmazás fokozatai: GÚNY->HALLGATÁS->SZÓBELI ERŐSZAK->FENYEGETÉS->LÖKDÖSŐDÉS->POFONOK->RÚGÁSOK->CSONTTÖRÉS->ÉGÉSI SÉRÜLÉS->NEMI ERŐSZAK->HALÁL

Túl a huszadik állásinterjún azt merem mondani, hogy nem tudnak már mivel elijeszteni:)
Nem lep meg, ha egyszerre 40 emberrel összezárva fényezik a céget, ha részletesen taglalják, mennyi pénzbe vagyok nekik, ha próbamasszázst kell csinálnom alapozós bőrön...Kellett már állítólagos szakavatottnak magyaráznom, mi a nyirokdrenázs, szégyenkezhettem a két diplomám miatt, éreztem magam nagyon picinek tapasztalatlanságom okán.
Mindezek ellenére továbbra sem vagyok hajlandó kihagyni az önéletrajzomból a kozmetikus képzést, és igen, emellett kommunikáció szakos bölcsész vagyok! Nem beszélek buborékfújásról az interjún, még mindig tudok angolul, és nem, nem undorít a pattanásos bőr. Viszont nem hívogatok gyanútlanokat telefonon számtalan haszontalan terméket és szolgáltatást ajánlva, nem kívánok passzív jövedelemre szert tenni sem szűrt vízzel, sem MLM-piramis rendszerű, átláthatatlan hálózatépítéssel. Nem dolgozom olyannak, aki nem ad szabadságot, minimális fizetést, és sárba tiporja az alapvető emberi jogaimat.

Nesze neked nagy magyar valóság!Reggel 9 óra 30 perc, a nagy nap reggele, amire kerek másfél hónapot kellett várnom: csoportos regisztráció a munkaügyi központban! Maroknyi ember ül a teremben kilenc után, várják az eligazítást. Gyanítom először rólam hiszik, hogy munkaügyis vagyok, de nem sokkal utánam megérkezik az előadó. Szét sem merek nézni a teremben, eleve a "diplomás munkanélküli" megnevezés kínosan érint. A hölgy kérésére a résztvevők egy része előrébb ül, így rögtön nem ülök egyedül a nagy kerek asztalnál. Jobb oldalamon a fehér Eminem magyar változata, amolyan telepi arc a srác: fehér tréning, tetoválások, fejkendő, fiatal, de gyűrött arc, karikás szemek, és el nem múló, sokat sejtető szipogás. Mellettem egy kisebbségi csoportot képviselő lány, szemben velem egy karikatúra jellegű fizimiska. Az elődadó hölgy ismerteti a regisztráció menetét, elmondja, hogy névsorolvasás nem lesz a késők miatt. Együtt kezdjük tölteni a közel 6 oldalas paksamétát, sorról sorra. Név, anyja neve, születési hely, idő, TAJ szám, adószám, stb. Itt elakadunk, van, akinek nincs adószáma, illetve nem találja, nem tudja az anyja leánykori nevét, nem tudja a saját irányítószámát. Gyanút fogok. Kezdem felméri a terepet: nemcsak, hogy egyedüli szőke, világos bőrűként ülök itt, de egyedüli diplomásként is; legtöbbjükből a nyolc általánost nézem ki. A "nappali tagozatos hallgató vagyok" mondatnál mindenki aláhúzza a nem-et, kivételt képez az a fiatalember, aki ekkor jön rá, hogy ő jár valami iskolába. A párbeszéd közte és a világbéke arckifejezésű hölgy között a következőképpen zajlott: "Amennyiben ön nappali tagozatos, nem tudom regisztrálni" "Hátttén lehet, hogy az vagyok" "Nézzük meg a diákigazolványát, ha van, abból kiderül! Hol tanul?" "Nappali tagozaton" "DE hol?" "Erzsébeten" "De hol?" Ezt a választ nem vártam meg, elkezdtem tölteni a papírokat, hogy a végére érjek. (az úriember közben távozott)
Sarkalatos pont volt a "milyen szakmát szeretne választani?"A mellettem ülőnek erről fogalma sem volt, így felsoroltak neki néhányat, ő pedig a felsorolásban nem szereplő "mindegy"-et választotta...Végre kibökte, hogy vagyonőr szeretne lenni, mire tájékoztatták, hogy a nyolc általános erre sajnos nem elegendő. A hátsó sorból rákontráz egy dadogó barátja: "Nekem fegyverem is van, igen, csak elvették!" A munkaügyis sokat próbált hölgynek a szeme nem rebben, közli,hogy annak is nyilván oka volt, és hogy ő ezzel az információval itt sajnos nem tud mit kezdeni. A hatodik oldal kitöltése után végre mindenki le tudja írni a saját nevét, meg tudja különböztetni a lakcímkártyáját és az adókártyáját. Ugyan az iménti úr miatt a legvégén fél órát várunk, mert ötlete sincs az irányítószámát illetően, de kap nyolc nap haladékot, hogy rájöjjön.
Végig feszülten ülök kisebbségként, szinte szégyellem a táskámban lapuló okmányokat...(Kíváncsi szemek követik, ahogy lapozgatom őket) A végére szabályosan félek, nem is merek mosolyogni a kérdéseken, sőt kerülöm a tekinteteket. Végtére is szomorú vagyok, mert lehangoló kép tárult elém...a nagy magyar munkanélküliség, lecsúszottság, kilátástalanság, tanulatlanság és igen, a belenyugvás.

Minden tünetnek lelki háttere van, ezek feltárásával és megértésével megadatik a lehetőség a gyógyulásra.
A test színpadként szolgál a tudatalatti lelki folyamatok számára.
Aki nem látja a fától az erdőt, soha nem lesz képes megérteni a betegség valódi lényegét.
A betegség végső soron azt jelenti, hogy kiestünk a középpontunkból, ezért testünk kísérletet tesz arra, hogy újra megtalálja az egyensúlyt. A gyógyulásnak a középpont elérésére kell törekednie. A tünetekben kifejezésre jutó betegséget úgy is felfoghatjuk, mint az egyensúlyvesztés korrigálását testi szinten; amikor a test gondoskodik arról, nehogy a mérleg nyelve teljesen kibillenjen. A gyógyulás lényege, hogy ez az egyensúly ne szenvedéssel telve, keservesen, hanem a saját akaratunkból, önszántunkból és tudatosan jöjjön létre. Az élet mérlegén a testnek és a léleknek hasonló súlya van. Ha valamit lelki úton nem sikerül megoldanunk, akkor a test közbelép, és megoldja a helyzetet a saját testi szintjének megfelelően. Csak így lehet a mérleg nyelvét egyensúlyban tartani.
Amint elkezdjük feldolgozni lelki problémáinkat, a test máris kész felhagyni azzal az erőfeszítéssel, hogy egyre-másra tüneteket produkáljon. A mérleg egyensúlyba kerül, és ebben az esetben beszélhetünk gyógyulásról. A lélek újra képes felelősséget vállalni, és nyíltan éli meg a problémát, amelyet korábban a test tudattalanul a betegségben személyesített meg.
A felszabadulást betegségeink alól egyetlen terápiás módszerrel sem lehet erőltetni. A gyógyulás legfontosabb feltétele a gyógyulásba vetett hit. A megértés és az elfogadás mindig segíti a felépülést, de nem lehet kierőszakolni általuk a fizikai értelemben vett gyógyulást.