Sütizsüdi

Velem mindig történik valami. Reggel kinyitom a hűtőt, hogy a kávéba tejet öntsek, mellettem landol két tojás a kőre. Ma már biztos elkések. Mert ma az a nap van, amikor dolgozom. Felmosás, kávé mikróból ki, nyelv és száj leforráz, indulás! Kulcskeresés, ajtó becsuk. Mire felér a lift, eszembe jut, mit hagytam otthon...Visszarohanás, kapkodás (tuti most megy el a villamos), éééés igen, még látom a sárga végét a kanyarban, ahogy elrobog. Jó lesz a busz is.
Gyanús elemekkel van tele, de nem csoda, manapság mindenki BKV ellenőrnek néz ki: leharcolt arc, semmi mosoly, kék agyonmosott ruhák, oldaltáska. Megúszom, a Deákon leszállok.
Bent úgy kezdek, hogy leverek egy műanyag flakont, külön róla a kupakot, ami az egész üzleten végiggurul. A jéghegynek ütköző hajó kisebb lármát csap... Bentről már hallom, konstatálják, hogy megérkeztem.
Egész nap egyetlen elektróda helyét sem sikerült eltalálnom, még segítséggel sem, úgyhogy nem küldtem rá áramot ezek után. Egyetlen tappancs sem volt a helyén, infrafejek a földön koppantak, bandázsból mindig azt találtam meg, ami épp nem kellett. Fáztam, mikor épp kilábaltam a náthából- most biztosítottam magamnak egy kis szórakozást újabb néhány hétre.
Gondoltam hazafelé iszom egy take away kávét, mert megérdemlem. (süti járna, de diéta van) Fülledt meleg, jól fog esni a hideg moccacino. És nem adja meg. Nem és nem. Forró. Hogy lehet ez?Ja, hogy nem is azt rendeltem, amit akartam... Hazamegyek és kieszem a hűtőt bosszúból (diéta vége)

1) meghíztál (a fogamzásgátló miatt, amit miattam szedsz)
2) mert őőőő összetörtem a kocsimat, és harmadik állást is kell vállalnom és őőő...
3) már rég mással járok
4) túlságosan hasonlítasz /emlékeztetsz anyámra
5) Bébike, ennek nincs miértje!
6) azt hittem, majd hiányozni fogsz, de nem
7) ez amúgy sem működhetne
8) más kultúrából jövünk (te a fekazenét szereted, én a rock-ot)
9) túl jó vagy nekem, jobbat érdemelsz nálam
10) 2 év után rájöttem, hogy nem vágyom most komoly kapcsolatra

Márton volt az első cica az életemben. Határozottan kutyapártinak vallom magam, de az a bestia elbizonytalanított!
Úgy kezdődött, hogy hetekig nem is láttam. Hallottam cikázni a lakásban, de mivel nem túl emberbarát állatról van szó, ő legalább annyira kerülte a találkozást, mint én.
Kínosan ügyeltem rá, hogy ne keresztezzük egymás útját. Egy nap mégis ott álltunk egymással szemben: ő tért ki. Barátkozni ezután sem próbált. Végül én adtam be a derekam, és megsimogattam. Ez úgy történt, hogy lefogták nekem, hogy hagyja. Attól a perctől kezdve szabályosan menekült! Eleve vérig sértettük, hogy macskaként kellett funkcionálnia vagy egy percig, de hogy ebből még rendszert is akartunk csinálni, ez nyilván hallatlanul felháborította.
Úgy alakult, hogy akkoriban sokat voltunk otthon együtt, Márton és én, így abban reménykedtem, kialakul valamiféle kapcsolat köztünk. Minél többet voltam vele, annál jobban szemet szúrt, hogy nincs macskaformája. A hasa lóg, a feje túl kicsi, és nyávogni sem tud, inkább mekegésre emlékeztető hangot ad ki, azt is ritkán. Tehát a küldetés nem volt kevesebb, mint házi kedvencet faragni belőle.
Számtalan karmolásnyomot őrzök azokból az időkből, mikor azt próbáltam vele megértetni, hogy ő egy cica, az a dolga, hogy hagyja magát simogatni, dögönyözni, és legyen szép. Mindennapos kiképzés vette kezdetét: simogatás, ölbevétel, etetési idő betartása, bundakarbantartás. Egyre ritkábban vette menekülőre, azt hiszem, rémesen el volt hanyagolva azelőtt. Magától azért nem jött oda, csak nagy ritkán, annak is a kezünk ügyében lévő étel volt az oka. Ellentmondást nem tűrően tudott nyávogni(amit időközben sikerült elsajátítania) minden falatért. Nem is tudta, mit eszünk, de azonnal rákezdett az "adjál abból nekem is, de AZONNAL!" vernyákolásba.
Volt, hogy ráfaragott, és lilahagymát ajánlottunk neki, akkor eliszkolt és tüntetőleg a konvektor tetejére landolt a lehető legnagyobb zajt csapva.
A kedvence mégis az volt, mikor reggelente a földön hagyott gumis mappám pántját pengethette, mint egy gitárt! Tudom, tudom, az én hibám, én szoktattam reggeli etetésre...
Egyre jobban érezte magát a bőrében, aminek szívből örültem. Annak kevésbé, hogy ez a jólét pimaszságban csúcsosodott ki: rendszeresen az asztali gépem előtt heverészett, vagy a szekrényből került elő a fehérneműkupac tetejéről, vagy az ágyból. Utóbbi helyre sajnos be lett szoktatva, úgyhogy egy idő után kisajátította magának a nagypárnát, majd szőrrel lepte el az egészet, valamint apró granulátumokkal, amik a cicawc-ben ragadtak a mancsába. Ez volt az a pont, ahol nekem is sok volt a jóból!
Egy nehéz vizsga után hazafelé macskasampont vettem Marcesznak: zöldtea illatút! Azt reméltem, kiázik az összes szőrcsomó belőle, plussz végre jó illatú lesz. Gyanútlan volt szegény pára, még sosem volt fürdetve, én pedig hajthatatlan. Betettem a kádba, zuhanyoztam hideg vízzel, úgy sírt, mint ahogy a gyerekek szoktak; azt hittem, elsírom magam. Engedtem neki kellemes meleget, azt jobban viselte. Aztán csuromvizesen kirohant, én utána. És hová vitte első útja?Na hová?Az ágyba! Olyan mérges lettem, hogy egyből rásóztam volna egyet arra a neveletlen macskahátsójára, ha nem gyorsabb nálam. A víztől megcsúszott a lába, és egy pillanatra a padlóra esett, de tovább is száguldott. Az eset után egy hétig sántított. Halálra vártan, és bűntudattal telve vittük orvoshoz, aki megnyugtatott, hogy kutya baja és ne is figyeljünk rá, a macskák nagy primadonnák.
A sok türelem és törődés végül meghozta gyümölcsét: termete egész macskaszerű lett, bundája szép és fényes, hangja nyávogásra emlékeztető, természete továbbra is zabolátlan és öntörvényű, de egyre több időt volt képes ölben kibírni!Bociorrú cicánk méltán jelentkezhetett volna a "Házikedvenc akarok lenni!" műsorba.

Van az a film, a Szerelem sokadik látásra, amiben Aston Kucher és Amanda Peet az éj leple alatt, távol a város zajától képet készítenek egymáshoz fűződő viszonyukról. Holdfényben állnak, anyaszült meztelenül, szorosan egymáshoz simulva. Nos, a mi képünk hasonló és mégis teljesen más. Azon én vagyok a nagybetűs NŐ: minden porcikában az vagyok, pillantásom elmélázó, de az arcom kifejező. Karjaiban tart a FÉRFI, olyan gyöngéden, mint ahogy csak egy szerelmes tud, és úgy néz rám, mint még soha senki.

És van az a vers, az a Radnóti vers, az Erőltetett menet:

"...Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassu délelőtt, -..."

Gyakran ülünk kint az erkélyen, mióta beköszöntött a jóidő. Az ölében ülök, és gyümölccsel etet. Lágyan beletúr a hajamba és puszit nyom a homlokomra. Méhek döngicsélnek körülöttünk, nem törődünk velük. Ott és akkor nincs rajtunk kívül más. Délutánra odaér a nap, lassan halad felénk a házak között. Az utcán bicikliző gyerekek suhannak. Már a kávét kavargatjuk, mikor az ég alja rózsaszínűbe vált. A sugarak lassan elhalnak az épületek között, a nap lebukik.
Ülünk a vattacukorfelhőn és lóbáljuk a lábunkat ott, ahol a te és én-ből mi lesz.