Sütizsüdi

...mondta Bárándy Gyuri bácsi. Ez fedi a szomorú valóságot. Olyan világban élünk, ahol ha valamit állítanak rólunk a bíróságon, nem nekik kell bebizonyítaniuk, hogy az úgy van, hanem nekünk kell, hogy nem! Olyan világban, ahol elnapolnak tárgyalást, mert a bírót nem tájékoztatják róla, hogy hány ügyet írtak ki számára. Emberi sorsok múlnak azon, hogy a bíróság malmai lassan őrülnek: ha egy válópert elhalasztottak májusban, arra legközelebb októberben kerülhet sor. Jah kérem, nyáron ítélkezési szünet van!
Olyan világban élünk, ahol hiába vagyunk tisztában a saját igazunkkal, a bíró és a független szakértők iratok, okmányok és vallomások alapján kénytelen dönteni. Szemenszedett hazugságokat vagyunk kénytelenek végighallgatni, olyanokat, amiről csak mi tudjuk, hogy az. Nem fog senki orra megnőni, mint Pinokkiónak, hogy mások számára is nyilvánvalóvá váljon, miket hord össze a mocskolódó fél. Az ügyvédek számára is csak egy ügy vagyunk a sok közül. Végigéltek ők már annyi válást, gyerekelhelyezést, és még ki tudja mi mindent, hogy nem hökkenti meg őket semmi. Esetleg az, ha ügyvéd kollégájuk válóperen szembesítéssel próbálkozik, és ott világosítják fel arról, hogy nem büntető perről lévén szó szembesítésre nem fog sok kerülni. Vagy akkor, ha az alperes merő jóindulatból feljelenti a felperes ügyvédjét az Ügyvédi Kamaránál. Esetleg felvonják a szemöldöküket, ha hagyatéki tárgyalásnál derül ki, hogy az ügyvéd a hagyatékot a tárgyalás előtt szétosztotta, illetve az ebből származó csinos kis összeg a saját bankszámláját gyarapítja.
Jó pénzért bérelhető kellően pofátlan és minden hájjal megkent ügyvéd, kellő kapcsolatrendszerrel lehet bírót "váltatni", kellő rutinnal pedig saját magunkat képviseltetni a bíróságon, ami nagyjából öt és tíz év közötti időtartammal hosszabbítja meg az ügy lezárását.
És hogy mindezekről honnan tudok én ennyit 26 éves fejjel? Na, ez egy másik történet...

"Kedves Gy.!

Ne haragudj, hogy levelemmel zaklatlak, de tekintve Zs- hez fűződő viszonyodat, tisztáznom kell veled néhány dolgot vele kapcsolatban!Ahogy azt bizonyára Te is jól tudod, régóta ismerem őt, és aggódom érte. Hogy is mondjam, vannak igényei, azon felül hangulatember.

1. Naponta ötször étkezik. Meleget. A többi étkezést édesség és más, nulla tápértékű étkek teszik ki. Ebből nem enged, és nem értékeli az ezzel kapcsolatos vicceket sem. Fél óránként ennie KELL.
2. A reggeli kelés nem erős oldala. Ő magát "bagoly" típusnak tartja, a hajnali órákban nem aktív. Mindenfajta emberi közeledést elutasít, nehezére esik a kommunikáció, de még az evés is olyankor. Kérlek, hogy erre légy tekintettel, Zs. nagyon érzékeny!Baráti tanácsként azt adom, 11 óra előtt ne erőltess nála semmit.
3. Zs. hangulatváltozásai néha gyakoribbak, mint a lélegzetvétel. Ezt, drága barátom, tudomásul kell venni. Ha elégedetlen a bőrével, hajával, alakjával,(és ez gyakran megesik) célszerűbb egyetérteni vele, de finoman a tudtára adni, hogy azért gyönyörű. Így sok kellemetlenségtől kíméled meg magad.
4. Zs. nem mestere a pénz beosztásának. Neked kell okosan eljárnod, legkedvesebb barátom, különben még bajba is kerülhettek!Zs. nem él ugyan kicsapongó életet, életvitele azonban megköveteli az anyagi biztonságot, ezért résen kell lenned!Lebeszélni nem fogod tudni a számára nélkülözhetetlen dolgokról, Zs. szeret foglalkozni magával.

Alapjában véve jámbor lélek, ha megtanulod kezelni, nem lehet baj vele! Csak a jótanácsaimat el ne feledd!Ha bármi kérdésed van, levélcímemet táviratban megküldöm számodra.

Baráti üdvözlettel: T. "

Nem vagyok nagy adakozó: hajléktalanoknak és más rászorulóknak ritkán adok pénzt. Ez persze azért is van így, mert most nekem sincs miből. Volt, hogy az ajándékba kapott ebédet kunyerálták volna el tőlem. Persze nem tudhatták, hogy aznap én sem ettem még...
Más módját találtam mások segítésére, és teljesen kielégít.
Szokták mondani, hogy az utálja legjobban az embereket, aki velük dolgozik. Tény, hogy nem mindig könnyű. Én vagyok a szolgáltatói oldalon, nekem kell a szolgáltatást, terméket eladni, kedvesnek lenni, törődni a vevőkkel, meggyőzni őket, hogy nálam vegyék igénybe a kezeléseket. Mindig van elégedetlen, megkeseredett, céltalan lélek, aki másokon vezeti le a frusztrációját, ezt meg kell szokni és tudni kell kezelni. Szerencsére ott a másik oldal is: a félszeg tini, aki telis tele van pattanással, görcsökkel, szégyenérzettel. Gyűlöl minden nap a tükörbe nézni. Amúgy is utálja magát, mert fogalma sincs még, merre is tart, mit akar az élettől, ráadásul folyamatos próbatételek előtt áll, közben pedig minden energiáját leköti, hogy megfeleljen. És akkor jönnek a gennyes gócok, a fájdalmas furunkulusok, és a tehetetlenség. Jól tudom, milyen érzés lehorgasztott fejjel közlekedni az utcán, kerülni minden tekintetet! De itt jön a csoda: kezembe adnak egy eszközt, amivel segíteni tudok neki! Javul a bőre állapota, ezáltal a kedélye is,- ha átvitt értelemben is, de miattam! És a zárkózott fiatalból mosolygós ember válik. Napról napra látom, hogyan nyílik meg, hogyan javul a tartása, hogyan oldódnak a gátlásai. Egy szép napon már hátra meri kötni a haját, és büszkén meséli, hogy már nem tesz fel alapozót, ha lemegy a közértbe. Ilyenkor úgy érzem, a legjobb helyen vagyok a világban.
Ma egy hölgy, - aki súlyfelesleggel alig, laza kötőszövettel viszont annál inkább megáldott- kifejtette, mennyivel szívsebben dolgozna egy hozzánk hasonló testkezelő szalonban. Egyrészt mert így nem kéne hosszú órákat egy irodában töltenie az íróasztalánál, másrészt mert elképzelte, milyen jó érzés lehet segíteni valakin, aki elégedetlen az alakjával. Eddig nem sok vendég fordult meg a kezeim között, de már előjött a jól ismert érzés, ami ilyenkor hatalmába kerít.

Nincs két egyforma évem, mióta az eszemet tudom. Nincs olyan ember, aki évekig megmaradna az életemben. Mintha mind csak átutazóban lennének. "Szia, helló, ezt hoztuk, ezt visszük, szia!" Többet visznek, mint amennyit hoznak.
Évszakok váltják egymást, és én nem ülök kétszer ugyanazzal az emberrel a padon...sem a teázóban...sem sehol. És bár azt mondhatnám, nem érintenek meg! De, megérintenek mind. Megsebzik a lelkemet, elhitetik velem, hogy az emberek jók, magam is elhiszem, hogy eljönnek velem abba a furcsa világba, ahol én vagyok. A többség már félúton visszafordul, ha ugyan rá mer lépni arra az ösvényre. A merészebbek kísérnek egy darabon, de egy idő után észreveszem, hogy már nem fogják a kezem. Akkor jövök rá, hogy félek, és én is fázom így egyedül.
Nem ítélem el őket, jártam én is egyszer más ösvényén. Fájt.
Most is egymagam ballagok...nem nézek vissza.

Valahányszor Főzelékfalóban járok, nem mulasztom el a kritikai írást a falon: arról szól, hogy az étterem nagyanyáink konyháját hozza mind ízvilágban, mind minőségben. És ettől a néhány kedves sortól mindig szárnyalni kezd a fantáziám. Ugyan a nagyi nem tudott főzni, de isteni almakompótot csinált! Ugyanúgy készítjük, ugyanolyan alapanyagokból, mégsem ér a nyomába sem. A másik nagyi tíz éve csengetett utoljára reggel hétkor friss farsangi fánkkal: akkor utáltuk érte, de délutánra alig maradt a hatalmas adagból, amit felhozott. Egyszer aztán tízkor jött, üres kézzel. Közölte, hogy háromszor próbálta meg a tésztát összegyúrni, de ez a mai liszt már nem olyan, mint anno. Soha többet nem csinált.
Ezek az édes emlékek tesznek minket azokká, akik vagyunk. Belőlük táplálkozunk, teljesedünk ki, és soha senki el nem veheti tőlünk!
Mondják, hogy halálunk előtt lepereg egy "kisfilm" az egész életünkről...Remélem számtalan kedves emlék lesz benne!Az első ráeszmélés a körülöttem lévő világra, a kapaszkodás remegő lábakkal a rácsoságyba, az első lépések megtétele, a sok tüdőgyulladás és anyám aggódó pillantása, a gyomorgörcs, hogy most ne azt diagnosztizálja a doktornéni, mert olyankor anya mindig szomorú...
Az első komoly dorgálás a kiborított levesért, a délutáni ovistea, aminek az ízét a mai napig a számban érzem, hacsak ránézek egy olyanforma pohárra, amiben az óvónéni a teraszra hozta... Orrvérzés minden egyes tejbegríznél, gombajel vasalás a sulis cuccokra, lego és Barbie, Húsvétra kacsák, szekrényben gubbasztás a locsolók elől, mérleghintázás a szomszéd lánnyal, iskolai tábor, újabb tüdőgyulladások, nagyi betegsége(i), rémes családi karácsonyok...zűrös kamaszkor, első nagy szerelem és csalódás, vonzalom és kötődés, újabb csalódások, érettségi, nyelvvizsga, diploma. Földön túli boldogság és a pokol hét bugyra, kilátástalanság, jövőtlenség...
Idővel az emlékek megszépülnek, mondják. Igaz lehet. Egy zeneszám, ami akkor majdnem lényegtelen volt, fel tud idézni bennem illatot, érzést, ízt...Az ilyenekért érdemes élni!