Miután kivégeztük a Madagaszkár Pingvinjei összest, új csatornák kúsztak be a látóterünkbe. Reggel kell valami, amire felébred az ember. Ez van, akinek az ATV, van akinek a sütis műsorok.
Néhány hete kelek csak a cukrász show-ra, de már fejből tudom, mi kell a cukormázba, és majdnem biztosan állíthatom, hogy olyan érzés, mintha simán én is meg tudnám csinálni. Persze tudom én, hogy igazi sodrófával nyújtani a színezett cukormázt nem olyan, mint mikor sodrófa híján üres mézes bödönnel hengergetem a csupasz konyhapulton az épp adjusztálára váró tésztát, de akkor is. Minél többször látom, annál biztosabb vagyok a dolgomban.
Különben tényleg elkezdtem gondolkodni valami komolyabb süti elkészítésén. (mint muffin) Mindenki tudja, hogy az lesz belőle, én mégsem adom még fel.
Hiába a sok lárva-hókifli, összeesett piskótalap, furcsán rétegződő mézes-rémes; az új muffinsütőnek áldozatot kell bemutatni, akárhogy is lesz.
Ez a szilikonos csoda nem is olyan egyszerű, mint amilyen praktikus(nak tűnik) Még nem tudom, mire képes, egyetlen egyszer sem kellett még elmosnom, viszont minden létező dolgot kifolyattam belőle, úgyhogy külön technikát és betanítást igényel.