Sütizsüdi

Hosszú ideje nem jártam a saját blogom háza táján. Miért is tettem volna? Lezártam, elbúcsúztam, felfüggesztettem az írást.
Persze van egy prózai oka is: képtelen voltam bejelentkezni. Hála a híres makacsságomnak, most itt vagyok, pontosabban a kreatívabbik énem.
Megint úgy érzem, hogy van mondanivalóm; szeretném megint hallatni a hangomat. Hogy hogyan és mi módon azt még nem tudom.

Tele vagyok tervekkel, lelkesedéssel; igen, így télvíz idején. Meglátjuk, hogy mi fog ezekből megvalósulni, mert a nagy ötletekkel nem mindig párosul kitartás is. Meg aztán ott van az alkotó kedv, ami olyan váratlanul tör rá az emberre, hogy csak az érti, aki élt már át hasonlót.
Nálam például este jönnek a szuper gondolatok, de ahelyett, hogy leírnám őket, csak filózom rajta, megállapítom, hogy igen, ezeket majd le kel írni...aztán elalszom. És persze másnap már nem emlékszem rájuk.
Így aztán minden ilyen alkalommal felcsapom majd a laptopot, és gondosan jegyzetelni fogok.
Meg fogom újítani a blogot kívül és belül is, ezen kívül azt tervezem, hogy versenyen indítom (újra). Ezúttal talán nem köröznek le olyanok, akik szimpla öt összetevős recepteket osztanak meg; és őszintén remélem, hogy a zsűri is komoly emberekből áll.

Coming soon...

A SÜTIZSÜDI blog anno keserűségből született, két és fél évvel ezelőtt. Soha nem gondoltam volna, hogy 370 bejegyzést fog megérni! Útkeresés volt ez, gondolatok, érzések közzététele; már-már pusztába kiálltott szó.

Telt múlt az idő, és a blog olvasottá vált: észrevétlenül tíz ember letette mellettem a voksát, és én ezért nem lehetek elég hálás! Hihetetlen érzés, hogy emberek igenis olvassák, kommentelnek, lájkolnak, van véleményük. Hogy nemcsak magamnak írok, van visszajelzés!

Sűrű két és fél év volt, ha valaki veszi a fáradtságot és beleolvas az első bejegyzésekbe, láthatja, honnan indultam és hová jutottam. Mind stílusban, mind világszemléletben, mind magánéletben...Kaphattatok egy szeletet Sütiből.

Minden és mindenki változik, én is. Most úgy érzem, el kell engednem a blogot, és valami komolyabba fogni. Nem mondom, hogy soha többé nem fogok írni, de életem ezen része lezárult.
Köszönöm azoknak, akik bátorítottak, erőt adtak hozzá és akik miatt meg mertem mutatni magamat.

Kedves párbeszéd; megtörtént eset:

"-Az evős fázisban vagy, vagy az edzősben?
- Hmm, egyikben sem.
- Akkor nincsen semmi bajod."

És valóban, egész jól vagyok. Már csak az Én kicsi pónim idegesít, de az nagyon. Kezdem újra bírni a pirosat és a rózsaszínt, persze ha szív, vagy netán szívecske, az egészen más.
Amitől még kivagyok: a horoszkópok. Soha ne olvassatok el egynél többet per nap.(és ne egyetek muffinra hagymás chips-et) Az egyik úgyis beházasít, a másik a felmondásodat szorgalmazza, a harmadik szerint ki fognak rabolni, és semmiképp se utazz külföldre a közeljövőben.

Na szóval egyszerűbb kiolvasni a jövődet egy makréla beléből, mint ezekből az okoskodásokból.A lényeget úgyis tudod: lépj tovább, engedd el a múltat, ne nézz hátra, csak a jövőbe tekints, és légy befogadó.

Eltelt egy hónap. Egy nagyon-nagyon hosszú hónap. Rég sajnáltam magam ilyen sokáig és ilyen kitartóan.
Ezt dobta a gép, meg kell vele barátkozni. Nem lesz jobb.
Nem mondom, hogy nem tekerném ki szívesen a kis daloló madár nyakát, mikor olyan optimistán énekelget valahol, miközben én egy arcot próbálok rajzolni magamnak reggelente...(mint Chandler a kacsáét: "Hápháp, kiskacsa vagyok, mindig boldog vagyok...") Szóval vannak rosszabb napok, sőt igazából a rosszak még túlsúlyban vannak.
Utálom a párokat, a rózsaszín szíveket, a szivárványt, a páros belépőt, azt, hogy Katherine Heigl még ennyi bénázás utána is megkapja Gerard Butlert...nincs igazság.